Nem is tudom, hol kezdjem a mesém erről a párról… Talán ott, hogy Luca és Vince alapvetően nem is szerettek volna fotóst a nagy napjukra, de pont jókor voltam jó helyen (vagyis egy posztom), így meggondolták magukat. Hála égnek, mert egy fantasztikus esküvőt hagytam volna ki idén, ha nem így alakul.
Már amikor először beszélgettünk, rájöttem, hogy Luca és Vince tündériek, de hogy ennyire édesek és szerelmesek, arra egyszerűen nem voltam felkészülve. Alapvetően könnyen elérzékenyülök, de ezen az esküvőn különösen sokszor potyogtam a könnyeim (nem, nem egyszerű így tartani a kamerát haha).
Luca otthon készülődött (én időközben beleszerettem a házukba is), ahol sok-sok vendég sürgött forgott már, minden lépésnél összefutottunk valakivel. De abszolút ne a klausztrofóbiás káoszra gondoljatok, inkább egy izgatott emberseregre, akik mindenben próbáltak egymásnak segíteni. Nekem ez volt a legelső hagyományos elemekkel tűzdelt esküvőm, ahol nemcsak vőfély volt, hanem például lánykikérés is. Hiába nagyon modernek az elképzeléseim ezeket az eseményeket illetően (teljesen hagyományos esküvőket nem is vállalok), ez annyira illett Lucához és Vincéhez, hogy nem is tudtam volna máshogy elképzelni.
Szóval a lánykikérés után indultunk az egyházi szertartásra. Ez pedig elég rendhagyó módon nem egy szép épületben, hanem az erdő szélén egy kápolna előtt történt meg. A kápolna előtt, ahol Luca szülei is összeházasodtak évekkel ezelőtt. Az egész varázslatos volt. Tényleg.♥️
A kreatív fotózásról sem tudok más mondani. Ahhoz képest, hogy alsóhangon tizenötször hallottam a „mi bénák leszünk” mondatot Luca szájából, az egyik legkedvesebb anyagom született meg aznap a réten. (És meglepetés: mindenek voltak, csak bénák nem haha – lásd a képeket.)
És végül tömören: a vacsora, a beszédek (nagyon megható beszédek!) és a buli is tökéletes volt. Csodálatos baráti társaság és egy igazi szerető család gyűlt össze. Luca és Vince pedig tényleg a legédesebbek, egyszerűen nem lehet mást mondani rájuk. Hálás vagyok, hogy velük lehettem!♥️
